Hogyan javítsd a blogod tartalmát

23:33:00


Velem már többször is előfordult, hogy úgy érzetem, javítanom kellene a blogom tartalmán, de hogy pontosan mit és hogyan azt nem tudtam. Sokat gondolkoztam rajta és addig addig, hogy kiötleteltem egy olyan módszert, amivel olyan eredményt tudtam elérni, ami számomra és nektek olvasóknak is kedvező. Sokkal élvezhetőbbek a cikkek, sokkal átláthatóbbak, ami elsősorban nektek olvasóknak fontos, ezáltal  persze nekem is. Mióta megtettem ezeket az apró dolgokat több visszajelzést is kaptam tőletek, amit ezúton is köszönök Nektek, hiszen ezek az üzenetek nagyon sokat jelentenek számomra! Na de lássuk is miről van szó.


Legyél személyes:

Szerintem nagyon fontos az, hogy a cikkeket úgy írd meg hogy beleteszed szíved lelked, mert ha ez nem így történik, akkor az bizony nagyon meg tud látszódni a bejegyzésen. Legyél személyes, mert az olvasóid így jobban megismernek és az én véleményem alapján ez sokkal kedveltebb is, mint ha egy kívülállóként írnád a cikket.


Bekezdés:

Fontos továbbá az is, hogy a cikket bejegyzésekre tagoljuk, hiszen így sokkal átláthatóbb és kellemesebb az olvasás is. Én is szívesebben elolvasok egy olyan bejegyzést, ami bekezdésekre van tagolva, mint egy egybe ömlesztett szöveget.


Emeld ki a lényeget:

Ha már megemlítettem a bekezdés részt akkor úgy gondolom illik ide venni azt is, hogy jó ha kiemeljük a lényeget a szövegből, ugyanis ez figyelemfelkeltés az olvasó felé. Ha esetleg nincs is ideje végigolvasni a cikket, akkor is ha a kiemelt részeket átfutja már megérti, hogy miről van szó.


Minőségi képek:

Nem győzöm, hogy nagyon sokat tudsz javítani a blogod tartalmán ha minőségi képeket készítesz. Iszonyatosan megdobja egy-egy jól sikerült kép az oldalt, erre szerintem minden képpen érdemes odafigyelni.


Kérdések az olvasók felé:

Nagyon szimpatikus tud lenni szerintem ha az író szeret kapcsolatot tartani az olvasóival. Kevés bloggernél látom igazából ezt, de én ennek nagy rajongója vagyok ezért ha tehetem mindig kérdezem az olvasóimat akár egy termékkel kapcsolatban akár egy ilyen blogos cikkel kapcsolatban is!


Nekem ezek lennének azok a tippek amik beváltak arra az estere, amikor kicsit úgy éreztem, hogy a blogom tartalma kezd elveszni. Fontos, hogy ilyenkor se adjátok fel, mindig van megoldás, mint azt látjátok is! Köszönöm, hogy ma is itt voltatok és hogy olvastatok!


Szeretettel

Reni

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Bennem mindig ott van az érzés, hogy javítsak a blogon, hogy egyre jobb és jobb legyen!
    Szeretek kísérletezni, próbáltam már legalább kis ideig a tippjeidet és van amelyik sajnos nekem nem vált be, nem tudtam megszokni :/
    Egy ponttal egészíteném ki a listát: egyediség. Engem mindig az fog meg egy blogban, hogy milyen az író stílusa, hogyan tálalja a bejegyzéseket :)
    Újra meg fogok próbálkozni pár ponttal a listáról, köszönöm :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy kipróbáltad a tippjeimet, annak viszont már kevésbé, hogy van amelyik nem vált be, sajnálom. :( Igen-igen az egyediség is egy fontos szempont, engem is általában ez fog meg egy blogban.

      Törlés

Like us on Facebook