Natúr karácsonyi smink Lush termékekkel

22:52:00


Több oldalon is láttam már, hogy belevetették magukat a karácsonyi posztok írásába, így én is arra jutottam, hogy itt az ideje megosztani Veletek a mai cikket, amiben egy nagyon természetes, minimális karácsonyi sminkem menetét követhetitek végig. Már a képeket sem tudtam nem karácsonyi hangulatban elkészíteni, szóval ezek a képek most kicsit komolyabbra sikeredtek és nem a pasztell színek világában születtek meg, de szerintem ez nem baj. 


Azt, hogy idén karácsonykor milyen lesz a sminkem még nem tudom, most szeretnék kicsit különlegesebb színeket is kipróbálni, mert általában mindig egy minimális sminkem volt, semmi színnel. Most egy kicsit szeretnék játszani a színekkel és szeretném kicsit jobban kiemelni az arcom.  Konkrét elképzelés még nincs, de az előbb írtakban biztos vagyok. 


Lássuk is az én minimális sminkötletem karácsonyra, ami azoknak lehet jó, akik nem szeretnének sokat foglalkozni a sminkükkel, nagyon alap termékekből épül fel, tehát majdnem mindenki számára elérhető! 




Mint mindig most is a sminkemet az alapozással kezdem, ami számomra nagyon fontos! Ez a folyamat veszi igénybe a legtöbb időt, hiszen mit ér a jó fedésű alapozó ha nincs szépen, egyenletesen eldolgozva. Arra figyeljetek mindig, hogy az alapozás nem csak az arcotokra vonatkozik, hanem a nyakatokra is, ezért érdemes ecsettel vagy beauty blenderrel kicsit lejjebb vinni a nyakatokra is, így nem lesz egy éles vonal az arcotoknál és jobban elkerülhető a maszkhatás is. Az alapozásra én egy nagyon könnyű terméket használok ebben a sminkben, ami nem más mint a Lush krémárnyalója. Nagyon szeretem, mert ahogy azt említettem is nagyon könnyű a textúrája, könnyű vele dolgozni és viszonylag tartósnak is mondanám, egyedül a színével van egy kis bajom, de azt mindig meg szoktam oldani. 


A következő lépés a púder lesz (ugye én  mondtam, hogy nagyon natúr smink, amiben még korrektor sem szerepel), amihez szintén a Lush termékét használom, amit leginkább a szemem alatti területre szeretek használni, mert jóval világosabb, mint az alapozóm, ezért a korrektor szerepét nálam kicsit felülírja. Nagyon jól fixál és tényleg hosszantartó hatása van. 


Megvan a sminkünk alapja, most csinosítunk a kinézeten, hiszen így csak egy szép egyenletes bőrtónust kaptunk, de plusz színt és kiemelést még nem. A szemhéjamra a Lush krémes szemhéjfestékét használtam, amit egyszerűen imádok! Nagyon könnyű a felvitele, hihetetlenül krémes és pigmentált, egy álom vele sminkelni, én ajánlom mindenkinek! Egy nagyon szép kellemes szín került a szemhéjra, ezután maradt természetesen a szempillaspirál, ami nélkül szerintem nincs smink, tehát nálam ez egy elmaradhatatlan lépés. Jelen pillanatban a Mark szempillaspirált használom, ami azért különleges, mert 3 különböző fokozatba lehet állítani, annak megfelelően, hogy milyen szempillákat szeretnénk. Szépen különválasztja a pillákat, nem visz fel túl sok festéket, ezért hála nem is ragadnak össze a pillák. Szép természetes hatást lehet vele elérni, én a hétköznapokban is mindig ezt használom. 


Természetesen az ajkak sem maradhatnak el, most egy folyékony matt rúzst fogok felkenni, aminek szintén természetes, nude színe van. Szerintem tökéletesen illik a sminkhez ez a folyékony rúzs. 


Ezt a sminket tényleg próbáltam úgy összeállítani, hogy minimális termékeket tartalmazzon, de egy szép sminket kapjunk cserébe. Nem volt egyszerű, hiszen, aki egyszer hozzászokik a korrektorhoz, bronzosítóhoz és társaihoz, annak igen nehéz elképzeli egy-egy olyan sminket, ami nem tartalmazza ezeket a termékeket. 


Remélem tetszett Nektek ez a fajta bejegyzés is, én imádom az ilyen sminkes cikkek írását, csak attól félek, hogy unalmas számotokra, kérlek írjátok meg nekem kommentbe erről a véleményetek!

Köszönöm, hogy ma is itt voltatok és olvastatok!

Szerettel
Reni

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Szia! :)
    Jó cikk lett, ezeket a termékeket nagyon szeretem. Bár én hiányolom azt, hogy megmutasd magadon milyen ez a smink.
    Személy szerint, én nagyon szeretem a sminkes cikkeket, és többet is olvasnék tőled. :)
    Legyen szép napot, puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen, igen én is szeretnék már képeket feltölteni a cikkek mellé, de egyszerűen olyan előnytelen képek készülnek, na arról meg ne is beszéljek, hogy a képen abszolút nem adja vissza olyan szépen a végeredményt, mint azt élőben.. :(
      Neked is legyen szép napod, puszi! :)

      Törlés

Like us on Facebook