6 tipp a tavaszi öltözködéshez

4:25:00


Végre itt a jó idő, csak pár napra megy le a hőmérséklet azt meg már igazán elviseljük a fagyos tél után. A tavasz az egyik kedvenc évszakom, ilyenkor minden megújul. A természet a virágok csodálatosak és ilyenkor a legjobb a természetben lenni. 

Sajnos ilyenkor tavasszal is a sötét ruhák domináltak nálam régen, de erre próbálok odafigyelni, mióta a ruhatáramba szeretnék több színt is bevinni. És hogy miért? Ezzel is feltudod dobni a szürke hétköznapokat és jobban fogod magad érezni. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom. 

Most volt nemrég egy kisebb gardrób frissítésem is, amiben elsősorban a tavaszra készültem, olyan darabokat szereztem be amelyek szükségesek, illetve próbáltam a színskálát kicsit kibővíteni. (Sikerült is pár darabbal hála.) 

Ma olyan 6 tippet szeretnék Veletek megosztani, ami nem csak hogy hasznos, hanem majdnem mindenki számára érdekes lehet, aki szereti kicsit a divatot és figyelni szeretne az öltözködésére az új évszakban is. 

Élénk színek:

 Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én ilyenkor mindig azt látom az embereken, hogy szívesebben öltöznek ilyenkor színesebben, merészebben, mint más évszakokban, amivel semmi baj nincs de azért természetesen ne essünk túlzásba. 
Lépjünk ki a komfortzónánkból, de csak olyan ruhadarabokat hordjunk amik kényelmesek és szívesen viseljük hiszen annak nincs értelme, hogy egész nap kellemetlenül érezzük magunkat a ruhában csak azért mert az egy jó, vagy éppen tavasziasabb ruha. 
Szerintem ilyenkor nyugodtan vegyünk fel tavaszias színeket. Egy babarózsaszín színű pulóver a bőrkabát alá egy fekete nadrággal és egy sportcipővel tökéletes outfit lehet ilyenkorra és milyen jól feldobja az a rózsaszín pulóver az egészet!

Szoknya: 

Merj ilyenkor is szoknyát hordani. Ki mondta, hogy csak nyáron lehet szoknyát hordani? Keresd elő a szekrényedből és vedd fel bátran egy jól összeválogatott outfithez nem is kell több. Arra viszont érdemes figyelni, hogy a tavaszi reggeleken még hűvös szokott lenni ezért érdemes egy vastagabb harisnyát húzni a szoknya alá és az sem lehet rossz ötlet, ha egy kicsit vastagabb anyagból van a szoknya. 

Kombináld az egyes ruhadarabokat: 

A 21. századot írunk, itt minden megengedett. A divattervezők is szinte szárnyalnak a határokat elfelejtve, hiszen a trendek úgy változnak mint az évszakok. Kombináld Te is a ruháidat, ahogy ízlésesnek gondolod és hidd el Te leszel a legegyedibb a suliba, munkahelyeden. 

Használj ilyenkor is kiegészítőket: 

Hajlamos vagyok teljesen megfeledkezni a kiegészítőkről, pedig egy jó outfit alapfeltétele szerintem. Sokszor van olyan, hogy olyan karórák, karkötők és nyakláncok kerülnek elő, amiket ezer éve nem hordtam, pedig milyen jó lett volna. 
Egy ízlésesen kiválasztott kiegészítő, akár egy darab is annyira fel tudja dobni a megjelenésünket, hogy az hihetetlen. Ezért is ajánlom mindenkinek a kiegészítők viselését, mert ezek mellett még nőiesebbé tesz Minket. 

A ruházatod passzoljon a manikűrödhöz:

 Igen-igen tudom, nem lehet olyan sokáig mindig olyan színű ruhákat hordani, amilyen a manikűrünk színe, ezzel én is tisztában vagyok, de figyeljünk arra, hogy ne legyenek éles ellentétek a ruha színe és a manikűrünk színe között, mert nem a legjobban mutat. Próbáljunk ízléshez megfelelően és stílushoz megfelelően válogatni a ruháink között. 

Több réteget hordjunk: 

Mint azt már említettem is, a tavasz reggelei mindig hűvösen indulnak, majd mikor már feljött a nap hét ágra süt, akkor a hőmérséklet is feljebb megy és ilyenkor már nincs hűvös, sőt kellemes tavaszias idő lesz. 
Figyeljünk arra, hogy rétegesen öltözzünk fel, hiszen reggel még hűvös délben már jó idő van és ilyenkor nem tanácsos csak egy pulcsiba elindulni. 


Ezek lennének az én tippjeim tavaszra öltözködés szempontjából, remélem tudtam vele segíteni Nektek és azt is hogy megfogadtok párat belőle. 

Nektek van valami bevált tipp, amit ilyenkor alkalmaztok? Osszátok meg Velem is! :)

Szeretettel
Reni

You Might Also Like

0 megjegyzés

Like us on Facebook