Pages

2018. október 13., szombat

6 dolog, amiért hálás vagyok


 
Időnként érdemes megállni egy pár percre és végiggondolni, hogy miért is vagyunk hálásak az életben, hiszen sokszor ezek a pillanatok tényleg csak pillanatok, de mi saját magunk tehetjük felejthetetlen emlékekké, s olyan dolgokká amikért hálásak lehetünk. Pont ezért gondoltam, hogy készítek egy ilyen típusú bejegyzést remélve, hogy tetszik majd Nektek, s megírjátok Nekem kommentben, hogy Ti miért vagytok hálásak! 

A családomért: 

Mindig is családközpontú ember voltam, s ez a közeljövőben sem fog változni, hiszen nagyon fontosnak tartom, hogy egy gyermek megértő, szeretetteljes családban nőjön fel. Én nagyon sokat köszönhetek Anyukámnak és a testvéremnek, mert ők nagyon sokat segítettek nekem minden téren. Én azt vallom, hogy attól nincs nagyobb áldás ha az embernek olyan családja van, aki megérti, szereti, s támogatja őt. Köszönöm, hogy én ezt elmondhatom magamról. 


A barátomért: 

El sem tudom, mondani Nektek, hogy mennyire hálás vagyok a páromnak, hogy Ő van nekem. Ebben a hónapban leszünk 4 éve együtt, ami számomra kicsit hihetetlen, hiszen olyan mintha tegnap ismertük volna meg egymást, de ha a másik részről nézem a 4 év alatt rengeteg mindent megéltünk már. Annyira örülök, hogy olyan párom van, aki kitart mellettem jóban-rosszban, s mindig hű hozzám. Köszönöm, hogy ennyire szeret és tisztel engem. 


Ünnepekért: 

Az ünnepekért is nagyon hálás vagyok, hiszen a sokszor monoton hétköznapokat nagyon jól meg tudja törni az ünnepnap. Talán itt legjobban a szeretet ünnepét a karácsonyt szeretném kiemelni. Minden nap ugyan úgy szeretek minden egyes családtagomat, de karácsonykor mindig minden olyan meghitt, ezért is szeretem annyira a karácsonyt. 

Apró én időkért: 

Egy-egy nehezebb nap után imádom, amikor tudok magamra időt szakítani. Ilyenkor nagyon hálás tudok lenni egy forró fürdőnek, vagy egy hosszabb hajmaszk kúrának, mert a hajmaszkok nálam nem maradnak fent tovább mint 2 perc sajnos. Bármi olyan tevékenységet szeretek ilyenkor csinálni, ami kikapcsol és megnyugtat. 

Lehetőségekért: 

Az elmúlt időben rengeteg lehetőség nyílt előttem, aminek nagyon hálás vagyok. Igazából ha belegondolok akkor nem csak az elmúlt időben, hanem egészen kicsi korom óta rengeteg lehetőséget kaptam az élettől, hogy kipróbáljam magam egyes dolgokban, hogy jobban becsüljek dolgokat, s hogy jobb legyek valamiben. Ezekből a lehetőségekből, amikkel sokszor éltem és sokszor nem, rengeteget tanultam és fejlődtem. Ezek is nagyon sokat hozzáadtak a személyiségemhez szerintem. Természetesen itt szeretném megemlíteni a bloghoz köthető lehetőségeimet, amikért szintén nagyon hálás vagyok! 

Nektek: 

Bizony, ha hiszitek ha nem Nektek is nagyon hálás vagyok, hiszen nélkületek nem tartanék ott ahol most. Annyira köszönöm a bátorító és kedves üzeneteket amiket kapok Tőletek, nagyon jól esnek, s talán nem is gondolnátok, hogy mennyire jó érzés egy bloggernek a visszajelzés. Köszönöm, hogy itt vagytok Velem és követitek a blogomat, facebook és instagram oldalamat! 


Most pedig, hogy a bejegyzés végére értünk kérlek írjátok meg Nekem, hogy Ti miért vagytok hálásak! 
Köszönöm, hogy ma is itt voltatok és olvastatok! 

Szeretettel

Reni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése